A csecsemőkori csuklás
Évtizedek óta szinte minden anyuka átesik azon, mikor újszülött gyermeke csuklik. Ettől nehezek lehetnek a nappalok és az éjszakák, mivel ez a jelenség megnehezíti mind a csecsemő mind az édesanya dolgát. Annak ellenére, hogy a csuklás teljesen normális folyamat, mégis nagy fejtörést okozhat a szülőknek a kialakulás mivolta és az enyhítés, esetleges megelőzés. Vajon mitől keletkezik? Mivel lehet enyhíteni? Cikkünkben összeszedtünk pár pontot ennek megmagyarázására.
Előzményei
Az újszülöttek többsége már édesanyja hasában is csuklott. Ez csak azt mutatja, hogy a gyermek egészségesen fejlődik, sőt sokan úgy tartják, ezzel edzi rekeszizmait a kinti levegővételre.
Mitől alakulhat ki?
Azok a babák, akik a pocakban is csuklottak nagy valószínűséggel megtartják szokásukat kint is. Ez elsősorban inkább az újdonsült szülőket aggasztja, talán beteg? Fáj neki? Szerencsére a csecsemőknek ez nem jár fájdalommal, teljesen normális folyamatnak élik meg. Ennek hátterében az éretlen idegrendszer áll, ami miatt a rekeszizom fokozott ingerlékenységgel reagál az őt ért hatásokra.
Mit tehetünk ellene, elmulasztása érdekében?
Addig, míg nem mutatkozik különösebb probléma (bukás, sírás) semmi különösebb teendőnk nincs vele. Viszont ha az előbb említettek közül valamelyik jelentkezik, érdemes megszűntetni. Érdemes egy kevés vizet, teát itatni a babával, mert a nyelés ellazítja a rekeszizmot, úgymond megnyugtatja, ami előbb-utóbb a csuklás enyhüléséhez, elmúlásához vezet.
A büfiztetés is segítségünkre lehet abban, hogy babánk megszabaduljon a bent rekedt levegőtől. Ha hajlamos arra, hogy evés közben-után csuklik, érdemes etetés közben is szünetet tartani. Tápszeres csecsemőknél 60-90 ml elfogyasztása után javasolt, anyatejeseknél, pedig amikor mellet vált az anyuka.
Mit nem érdemes tenni?
Mindenki ismer házi praktikákat, vagy legalább amiket szüleitől nagyszüleitől hallott. Ezek sokszor tévhitek, így ezeket érdemes inkább babák esetében elkerülni. Például citromlevet csepegtetni a szájába, kockacukrot, mézet adni neki vagy épp meghúzni a nyelvét. Ezek mind-mind olyan dolgok, amik nem csak feleslegesek, de veszélyesek is egy csecsemő számára tekintve, hogy a hozzátáplálásukat 4-5 hónapos korban érdemes elkezdeni, ezáltal újszülött korban nem tesz jót a gyomrának, ha cukorral, vagy épp citromlével próbáljuk enyhíteni csuklását. A mézet pedig csak 1 éves kor felett ajánlott bevezetni a baba étrendjébe, ezáltal ez is kizáró ok lehet a házi praktikákkal szemben.
Megelőzése
Mivel, mint fentebb is említettem, a csuklás, mint olyan egy természetes folyamat, amin így is úgy is átesik egy csecsemő. Viszont az sokat segíthet, ha a kisbaba nyugodt miközben eszik. Nem ajánlott megvárni, míg nagyon éhes lesz, mert akkor mohóbban ehet, több levegőt bejuttatva a gyomrába, amitől szintén kialakulhat a csuklási folyamat. Érdemes odafigyelni az etetési és a szoptatási technikára is, hogy megfelelő legyen, ezzel megkönnyítve a csecsemő és a magunk dolgát is.
Az internet is nagyszerű lehetőséget nyújt, hogy minden kérdésünkre választ kaphassunk, elég egy félmondatot beírni a keresőbe és már is rátalálunk az általunk keresett dolgokra. Bár a babákkal kapcsolatban fokozottan oda kell figyelni erre, hisz érdemesebb inkább a védőnőt, doktornőt kérdezni, ha az említett problémákon kívül más is jelentkezik. Például ha szinte „egész nap” csuklik, érdemes utánajárni, nem-e refluxos a baba.
Ha valakiben ezzel a témával kapcsolatban maradtak még kérdések, érdemes friss szülőként tapasztaltabb édesanyák/édesapák segítségét kérni, tanácsukat meghallgatni. Fontos, hogy alaposan utána járjunk a dolgoknak, mielőtt elhamarkodottan döntenénk egy-egy témában.