A kismama jóga, a jóga egy speciális ága, ami az első trimeszter relaxációs gyakorlataitól kezdve, egészen a szülőpozíciós jóga, a vajúdásra, szülésre rávezető mozdulatig, sőt még azon túl is végig kíséri a kismamákat. Ezt követően pedig az édesanyák a kisbabáikkal a baba-mama jóga gyakorlataival folytathatják a korábban megkezdett utat. Azonban kezdjünk mindent az elején és először is beszéljünk arról, hogy mi is valójában a jóga.

Szóval, mi is az a jóga?

A jógáról már nyilván sok helyütt hallottál, sok platformon jönnek veled szembe a hirdetések a jógaórákról, de talán a pontos jelentését és működési elvét mégsem ismered. Nos, a jóga szó maga szanszkrit eredetű, melynek jelentése összeköt, egyesít. A jelentése gyakorlatilag az egyéni és az univerzális lélek egyesítésére vonatkozik, de értelmezhető a test, a lélek és szellem egyesítése kapcsán is. A jóga a feljegyzések és a fennmaradt művészeti emlékek alapján már 4-5 ezer évvel ezelőtt is létezett.

A jóga koncentráció, figyelem, légzés és speciális ászanák azaz gyakorlatok rendszere, ami a saját belső ritmusunkhoz igazodik és amellyel mi magunk is bekapcsolódhatunk az univerzális ritmusba.

De mi az a kismama jóga?

A kismama jóga ellazítja a kismamákat a várandósság ideje alatt, sőt a felmerülő mozgásszervi tüneteket is remekül kezeli. A jóga egy hosszútávú program, a várandósság három trimesztere során ugyanis különböző gyakorlatok segítik a kismamákat, mindez pedig az édesanyákban zajló testi, illetve lelki folyamatok függvényében változik.

A kismama jóga segít a mozgásszervi panaszok esetén, hasfeszülés során, a visszértágulat kezelésében, csökkenti a gyomorégést és a hányingert. Formálja a testtudatot, segít koordinációs problémák leküzdésében, és remek alternatíva az egyensúlyi kezelése során. Segít a hangulatingadozások legküzdésében, a feszültség csillapításában és a fáradékonyság ellen is hatékony.

Ajánlott gyakorlatok az első trimeszter során

A magzat megfogantatását követően a női testben hatalmas horderejű hormonális és fizikai változások következnek be. A női test ilyenkor elkezd felkészülni a kisbaba fogadására, éppen ezért gyakoriak lehetnek a gyomorpanaszok, az émelygés, a hányinger, a fáradtság vagy éppen a hangulatingadozások. Ez minden szempontból a várandósság legérzékenyebb időszaka, amikor is a leendő anyukának sok pihenésre és nyugalomra van szüksége. Ekkor a jóga lehet az, ami a leginkább segíthet. A testhelyzetek, a légzőgyakorlatok és a lassú ízületeket átmozgató mozdulatok lehetnek ilyenkor a célravezetők.

Második trimeszter

A várandósság harmadik hónapjának táján a terhesség első trimeszterének tünetei általában enyhülnek. A kismama közérzete ilyenkor nagymértékben javul, a baba növekedésnek indul, de még nem olyan nagy, hogy nyomja a belső szerveket.  A leendő anyuka figyelme ilyenkor önmaga és a születendő gyermeke felé fordul, szívesen mozog. A kismama ilyenkor minden gyakorlatot végezhet a kismama jóga repertoárból. Az anyukák szeretik a nyújtásokat, a háton végzett gyakorlatok kifejezetten jól eshetnek, óvatosan pedig hasizom gyakorlatokat is lehet végezni. Ilyenkor már lehet végezni a kismama jóga összes légzőgyakorlatát is.

Harmadik trimeszter

Ekkor a baba növekedése miatt a belső szervek, a mozgásszervek, illetve a keringési és nyirokrendszer is sokkal nagyon terhelésnek van kitéve. Ilyenkor gyakoribb a gyomorsavtúltengés, a légszomj, a derék fájdalmak és ödémás panaszok is felléphetnek. A háton fekvő helyzet eddigre már nagyon kényelmetlenné válhat, éppen ezért ebben a szakaszban már előtérbe kerül a szülőpozíciós jóga.

Erről azonban egy következő cikkben szeretnénk veletek beszélgetni. Maradjatok velünk!